220 oldal / Európai Folklór Intézet 2002
Végre elkészült az első, átfogó jellegű történeti áttekintés a magyarországi néprajzi filmezésről. A szerző nem pusztán kívülről szemlélve írta meg ezt a történetet, hanem az alkotó, a filmkészítő gyakorlati tapasztalataival kiegészítve írt az elméleti és a módszertani kérdésekről. A néprajzi filmezésnek, de különösen az utóbbi években, évtizedekben kialakult antropológiai filmezésnek éppen az a jellemzője, hogy maguk az alkotók, a filmek készítői egy személyben művészek, gyakorló filmkészítők és elméleti szakemberek a vizuális antropológia és a néprajzi kutatás területén. Tari János egyike ezeknek a szakembereknek, olyan kutató, aki a film segítségével fejezi ki magát, képekben gondolkozik, és filmalakban adja közre, amit megtalált.
Tari világosan látja, hogy az etnográfiai film határműfaj – a dokumentumfilm és a művészfilm egyaránt sokat merített a jó néprajzi filmekből. Érdekes témájának leszűkítése, hiszen csak a hagyományos film-nyersanyagra készített művekkel foglalkozik, mert ennek története lényegében befejeződik a XX. század végén.
A bevezető filmtörténeti fejezete után, a külföldi néprajzi filmezés főbb állomásait mutatja be a szerző, majd a néprajzi filmtípusokat, a definíciós kísérleteket és a módszertani próbálkozásokat idézi a szakirodalomból. Egyben felidézi a XX. század néprajzi filmjeinek legjobbjait. A dolgozat gerincét – mintegy félszáz oldalon – a hazai néprajzi filmezés részletes bemutatása adja.
Különös értéke ennek a résznek, hogy illusztrációi (moziplakátok, terepmunka fotók stb.) legnagyobb részt sohasem kerültek publikálásra, többnyire a szerző ásta elő őket az archívumok mélyéről.
A kötet utolsó harmadában a szerző a néprajzi filmezésben szerzett gyakorlati tapasztalatait összegezte.
