A Kultúrbarlang ARS LONGA MESTERFILMEK sorozatának 22. darabja
Egy katolikus kolostor mikrovilágra, nem sokkal a második világháború befejezése után. Ezt a zárt, belső világot ugyanúgy fellazította és izgatottá tette a háború utáni élet zűrzavara, mint a falakon kívüli életet. A hierarchia, ha létezik is, már veszített az erejéből. Hitek és kételyek, szenvedélyek és letargia között élnek a konzervatív, öreg, a megszállottan dogmatikus, a fiatalabb reformer, az “erkölcsi züllés” útjára lépett papok. Vagyis: fásultság, zaklatott örömkeresés és az új helyzetben kialakult útkeresés lelkes vagy éppen szkeptikus alakjai.
Adott egy fiatal, aszketikus, megszállott és lényegében Simone Weil filozófiáját hirdető pap, teologikus és spirituális egy másik, aki a szociális fordulatban lehetőséget lát az egyház megújulására. A film további szereplői egy dogmatikus pap, aki mereven ragaszkodik a korábbi normákhoz, és botrányosnak érzi mindazt, ami a házba történik. Inkvizítori elszántsággal bírálja egyes papok részegeskedéseit az apát passzivitását, leginkább persze egyik társuk nőügyeit és számára tűrhetetlen kicsapongásait. Maga az apát valóban megfáradt öregember, akit már csak az élet elmúlása foglalkoztat. Egyetlen válasza: a beletörődés.
Egyetlen figura sem képvisel itt, legalábbis a film látása szerint sem erényt, sem bűnt. Emberileg persze mindannyiuk magatartása érthető. Szerethetőek, vagy talán pontosabb, ha azt mondjuk: árvák. Szenvedélyek, illúziók, kétségek szövik át ezt a világot, amelyet majd könyörtelenül lép át egy másik társadalmi dimenzió “igazsága”.
