320 oldal / Múlt és Jövő kiadó 2017
Kármentő Éva önéletrajzi visszaemlékezése filmként kezdődött: kamera előtt mondta el a saját és felmenői történetét, ennek a leiratát olvashatjuk az első fejezetben. Miután enyhült a kényszer, ami arra hajtotta, hogy elmondja az emlékeit a zsidóüldözésről, és megemlékezzék a családjáról, amelyből már senki sem élt, úgy érezte, folytatnia kell a történetét. Mi több, ahogy ő fogalmaz, rákapott az írásra, hiszen “majdnem olyan szórakoztató dolog, mint a filmvágás, amit egész életemben műveltem”.
Aktív élete egybeesett a magyar film egyik fénykorával, történeteiből nemcsak híres rendezőkről, színészekről hallhatunk, hanem megismerhetjük a “szürkék” munkáját is, első asszisztensekét, fővilágosítókét, kameramanokét és így tovább, akik “a hátukon hordták a filmeket, sokszor szó szerint is. Szobrot érdemelnének, de csak a feledés jutott nekik.”
A magánéleti szál pedig annak az asszonynak a sorsát mutatja, aki azt látta, hogy már az anyja nemzedéke is dolgozott. Minta tehát állt a korosztálya előtt, csak azt nem mondták meg neki, hogyan kell megküzdeni a családi hétköznapokkal, ha akár hetekig, hónapokig reggeltől estig benn kell ülni a vágószobában.
“Felejthetetlen az a már-már euforikus hangulat, ahogy egy-egy nyári vagy téli estén egy sikerült muszter után végighömpölyög a fáradt, de elégedett társaság a filmgyár udvarán.
Mindenkit sajnálok, akinek nem jut ilyen testvériség-élmény, amit a sikeres közös munka okoz.”
“Neked könnyű! Te az anyatejjel szívtad magadba a filmszalagot.”
(Egy rendező szándékos és kedves
képzavara Kármentő Évához)
Kármentő Andrásné Singer Éva vágó filmes családba született – édesapja, aki fiatalon meghalt a munkaszolgálatban, fővilágosítóként dolgozott, nagybátyja pedig Illés György, a legendás operatőr volt. Kármentő Éva átélte a háború és a zsidóüldözés éveit, de volt olyan szerencsés, hogy végigdolgozhatta a magyar filmgyártás második aranykorát, a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas éveket. Közel hetven film elkészítésében vett részt.
