Category Archives: Kritikák
Egy dal és más semmi? – Zalán Vince
A Lili Marleen bemutatója 1981. január 14-én volt Németországban, vagy ahogy akkoriban nevezték az országot, a Német Szövetségi Köztársaságban. A film rendezője, Rainer Werner Fassbinder alig másfélévvel később, 1982. június 10-én meghalt. Harminchét éves volt.
KALANDOZÁSOK AZ ÉJSZAKÁBAN – KELECSÉNYI LÁSZLÓ

MINDHALÁLIG SZERELEM – KELECSÉNYI LÁSZLÓ
ÖT NEM KÖNNYŰ DARAB – ZALÁN VINCE
A magyar filmrajongók számára rendkívüli örömhír: Krzysztof Zanussi öt filmje jelent meg a hazai piacon. Ritka dolog, hogy közép-kelet-európai filmrendezők művei szerepeljenek az árusok listáján. S most egyszerre öt is – időrendben –: Ritka látogató (1971), Védőszínek (1977), Konstans (1980), Az élet, mint nemi úton terjedő gyógyíthatatlan betegség (2000), Persona non grata (2005).
Ráadásul Krzysztof Zanussi (1939) nem akárki, sem az európai, sem a lengyel filmművészetben. Jó félévszázaddal ezelőtt sokan találgatták, hogy a II. világháború után a lengyel filmművészetet megteremtő csodálatos generáció, Andrzej Wajda, Jerzy Kawalerowicz, Andrzej Munk és a többiek után lesz-e méltó folytatás, s hogy ki, vagy kik lesznek azok a filmrendezők, akik átveszik majd a staféta botot. A hatvanas évek eleji filmes forrongásból a magyar közönség számára legfőképpen két név lett igazán fontos: Roman Polańskié és Jerzy Skolimowskié. Sokáig ők jelentették az új lengyel filmet, míg el nem hagyták, mindketten, Lengyelországot.
S ekkor lépett színre Kzysztof Zanussi. Vallomása szerint kissé félénk, visszahúzódó típusnak gondolja magát, akit kezdetben sokkal jobban érdekeltek a természettudományok, mint a film. 1969-ben mutatják be első játékfilmjét. A kristály szerkezete (milyen jellegzetes Zanussi filmcím!) a magyar mozikban a „magyaros” Közjáték elnevezést kapta. Filmtörténeti érdekességként megemlítendő, hogy Zanussi filmjének első magyarországi bemutatója (még a rendező adta címmel) szerepelt a Kőszegi Ifjúsági Filmfesztiválon. Emlékeim szerint Zanussi személyesen is megjelent a bemutatón. A fiatalabb film iránt érdeklődök számára – egy kis kitérővel — talán érdektelen elmondani, hogy a Kőszegi Ifjúsági Filmfesztivált az ország párt- és KISZ-vezetősége „találta ki”, azzal a céllal, hogy okulva a nyugat-európai példán – hatvanas évek végén vagyunk(!) — alkalmat adjanak a fiatalok indulataik levezetésére, megelőzvén így „a nagyobb bajt”. Jobb, ha mi (ugyan kik?) irányítjuk a fiatalok lázongásait, mondták akkoriban (is), minthogy ellenőrizetlenül alakuljanak-történjenek a dolgok. Mindazonáltal igen fontos eseménnyé nőtte ki magát a fesztivál, hiszen a debütáns játékfilmeken kívül például meghívást kaptak, az egyébként sehol sem vetített, sehol sem látható Balázs Béla Stúdió filmjei. Ha jól emlékszem a második évtől kezdve, tehát 1969-ben már külföldi (értsd: szocialista országokból) is meghívtak első filmeseket. Itt volt először látható először a hivatalos szervek által nemigen kedvelt Andrej Koncsalovszkij film, Az első tanító, amelyet a női főszerepet játszó csodaszép Natalja Arinbaszarova is elkísért. Nos, ezen a fesztiválon — amelynek látogatói, mind a közönség, mind a filmszakmát nézve, szinte teljes egészében fiatalokból tevődött össze — Zanussi filmje komoly sikert aratott, melynek következtében elindult az a megkülönböztetett figyelem, amellyel idehaza, azóta is követi munkásságát a magyar publikum. Tegyük hozzá: hogy Zanussi és a néhány évvel később induló Krysztof Kieślowski lesznek a hetvenes-nyolcvanas évek lengyel filmművészetének elsőszámú európai rangú rendezői. Ami nem jelenti azt, hogy nem dolgozott volna ebben az időben még egy fél tucat kiváló lengyel filmrendező, nem is beszélve a már emlegetett „nagy öregek” (elsősorban Andrzej Wajda) újabb és újabb remekléseiről. Nagyjából s egészében (leszámítva Kieślowski sajnálatosan korai halálát) napjainkban is ez a helyzet jellemzi a lengyel filmművészetet. Mert láss csodát: az idei, augusztus végén nyíló, hetvenedik Velencei Nemzetközi Filmfesztivál a nyolcvanhét éves(!) Andrej Wajda Lech Walęsaról szóló filmjével nyílt meg.